Honnan indultunk és hova jutottunk
Ugyan még nem telt el egy év, hogy a Dorkász kemping átalakult az ukrajnai menekültek ideiglenes otthonává, azonban ez alatt a közel 10 hónap alatt rendkívül sok mérföldkő volt a Befogadóközpont életében. Egy éve januárban még mit sem sejtettünk arról, hogy milyen átfogó változások lesznek a Dorkász Alapítvány életében. 2022 elején csak a hírekből figyeltük az Orosz-Ukrán eseményeket, aztán hirtelen mi is belecsöppentünk. Februárban bekövetkezett, amitől mindannyian féltünk. Ledobták az első bombát Ukrajnában, az emberek pedig már nem voltak biztonságban. Hirtelen történt minden, így a meglévő tudásunknak megfelelően kellett cselekednünk. A fő célunk az volt, hogy otthont adjunk azoknak a családoknak, akiknek nincs hova menniük.
Elsődlegesen a szállások állapotát szerettük volna javítani, hiszen februárban még a szállásaink nem voltak alkalmasak az állandó lakhatásra. A nyári faházak egy részét leszigeteltük és újrahuzaloztuk, hogy hosszútávon lakhatóak legyenek. Valamint a recepciónál is folyamatosan cseréljük az ablakokat a jobb szigetelés érdekében. A gyerekekre is gondoltunk, nekik játszóteret építettünk, amelyet egyből birtokba vettek a legkisebbek.

A nyitást követően márciusban még 60 fő alatt volt a létszámunk, azonban most 193 főről gondoskodunk napi szinten. Ezzel együtt természetesen a munkatársak száma is megnövekedett. Tavasszal az alapítványnál 10 kolléga dolgozott, mára 45 főre egészült ki a munkatársak száma. Egészségügyi dolgozók, pedagógusok, adminisztrátorok és karbantartók mind azért, jönnek nap mint nap dolgozni, hogy ezeknek a bajbajutott menekülteknek segítséget nyújtsanak.
Ahogy jobban megismertünk a lakókat, úgy vált világossá számunkra, hogy a gyerekeknek sürgősen megoldást kell találni az iskolai hiányosságok pótlására. Ennek érdekében kezdetben önkéntes tanítók érkeztek, majd a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segített a fiatalok számára a tanulásban. Szeptembertől pedig az UNICEF-fel karöltve egy kidolgozott pedagógiai tervet követve felzárkóztató iskolát hoztunk létre itt a kempingben. A 4 osztály mellett egy óvodás csoportot is indítottunk. Két teljesen új tantermet és egy óvodát alakítottunk ki. A kisméretű székek, a tábla és a falon lógó térkép igazi iskolai hangulatot kölcsönöz a kisdiákoknak.

Nyár végén az újjáépített nagysátorral együtt egy közösségi termet is kaptunk. Ahol vasárnaponként Istentiszteletekre gyűlhetnek össze a lakók, valamint a különleges események színtere is ez a sátor. A legemlékezetesebb ilyen rendezvényünk a féléves hálaadó ünnepségünk volt. A visszaemlékezés szívhez szóló volt, azonban a legmeghatóbb pillanat nem a visszatekintés volt.5 fiatal lány, elkötelezte magát az Úrba vetett hite mellett és bemerítkezett. Az egyik lány anyukája sírva ölelte át lányát miután a szertartás véget ért.

A konténerházakat még a nyár végén megrendeltük, annak érdekében, hogy a hideg idő beköszöntével a fűtetlen faház lakói is tudjanak otthonra találni. Jelenleg 15 konténerházunk van, felszerelve saját konyhával és fürdőszobával, így a 4-5 fős családok kényelmesen be tudnak rendezkedni ezekben az ideiglenes otthonokban.
Az elmúlt év minden szempontból megújulás volt, mérhetetlenül hálásak vagyunk azoknak, akik segítettek bennünket ezen a rögös úton. Bízunk benne, hogy idén ismét számíthatunk rátok akár önkéntesként, támogatóként vagy egyszerűen csak követőként!
És mit tartogat 2023? Nos, ez az év sem fog unalmasan telni. Rengeteg tervünk van, és mindenről részletesen beszámolunk majd nektek! Hiszen a fő missziónk az, hogy itt a kempingben megváltozott életeknek legyünk szemtanúi!