A szorgalmas diáknak jutalom jár!

2022.08.25

A nyári szünettel egyöntetűen a közös projektünk is lezárult a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel. Az iskolai fejlesztő projekt egy új szintre emelte az oktatást itt a Befogadóközpontban.

Régóta gondolkoztunk, azon, hogy hogyan lehetne az itt lakó fiatalokat integrálni az oktatási rendszerbe. Mivel az alapszintű ismereteik, mint az írás és olvasás nagy mértékben foghíjas, ezért a magyar oktatási tanintézményekbe még nem tudnak beilleszkedni. Ez a hiányosság forrása lehet annak, hogy egész életüket szegénységben, hátrányos helyzetben éljék le.

A tanítás két hónapon keresztül, öt különböző csoportban zajlott. Íróeszközök, táblák, füzetek amivel még inkább közelebb hoztuk a gyerekekhez a sulis életérzést. Az órák előtt minden reggel már izgatottan várták a kezdést. A recepción gyülekeztek, és amelyik csoport a leggyorsabb volt, az kapott egy smiles matricát a tabellán.

A sárga csoportban az iskolára készülnek fel a menekült diákok
A sárga csoportban az iskolára készülnek fel a menekült diákok

"Az első nap az 58 gyerekből 11 jelent meg, így szerettük volna valamivel motiválni őket, hogy időben érkezzenek meg a tanításra. Miután bejelentettük, hogy az a csoport amelyik elsőként érkezik matricát kap, felspannolta a kicsiket és ezután már minden reggel időben vártak minket."-  a sárga csoport tanárnője, Andi néni így emlékszik vissza a kezdetekre.

A szorgalmas kis diákok a csoportos verseny mellett egyénileg is szerezhettek plusz pontokat. Tallérokat kaptak az aktív tanulók, minden óra végén. Ez esetben a teljesítmény valamint az számított, hogy minden órára felkészülten jelenjenek meg. A tallérok gyűjtésével ösztönözni szerették volna a pedagógusok a gyerekeket a tanulásra. A két hónapos közös munka zárásaként a begyűjtött pontokat értékes ajándékokra tudták beváltani. Érdemes volt tehát figyelni az órákon illetve házi feladatokat készíteni, mivel minél több tallért kapott egy kis nebuló, annál több ajándék közül tudott válogatni.

Nehezen tudtak játékot választani a menekült gyerekek
Nehezen tudtak játékot választani a menekült gyerekek

A záró eseményen a gyerekek teljesen meg voltak illetődve, hosszú percekig csak nézelődtek az ajándékok között mire sikerült kiválasztaniuk a megfelelő játékot. Az öt csoport külön- külön érkezett és a pedagógusok szólították ki az asztalhoz a fiatalokat egyesével. Amíg az egyik csoport volt soron, addig a többi kicsi az ablakon leskelődött milyen jutalom vár rájuk a két hónapos kemény munkáért.

Vegyes volt a választék, hogy a fiúk és a lányok is megtalálják a számukra ideális ajándékot. Legó, Barbie baba, készségfejlesztő kártyák, de ezek mellett focilabda és tollas ütő szett is helyet kapott az asztalon.

Marika egy gyöngyfűző készletet választott magának. Büszkén mutatta, hogy mit kapott és már tervezgette, hogy miket fog készíteni a színes gyöngyökből. Egy másik kisfiú, Roland pedig a recepció előtt próbálgatta a kiválasztott játékát. Őt inkább az elektronikai eszközök érdeklik, így a telefonra csatlakoztatható bluetooth játék kontrollert választott magának.

A kislányok körében a Barbie baba volt a népszerű
A kislányok körében a Barbie baba volt a népszerű

Mivel egy diák két ajándékot is választhatott, ezért sokan a testvérükre is gondoltak. Többen is említették, hogy ezt a húgomnak, ezt az öcsémnek viszem haza. Aki még túl kicsi az iskolához, és az ajándékosztásból kimaradt, annak ugráló várral kedveskedtek az Ökumenikus Segélyszervezet dolgozói. A legkisebbek számára is szerették volna kicsit emlékezetessé tenni ezt a napot.

A közös projektünk ugyan lezárult, azonban a tanításnak még koránt sincs vége. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet két hónapos iskolai felzárkóztató programjának köszönhetően a pedagógusok sikeresen felmérték az egyes gyerekek tudásszintjét. Ennek ismeretében pedig tökéletesen megalapozva tudjuk folytatni a szeptembertől induló School to success programunkat.