Közös összefogással az élhető jövőért
Az iskola minden gyermek életében meghatározó. Itt tanulják meg azokat az alapismereteket, melyek később kulcsfontosságú szerepet fognak játszani fejlődésükben. Ha ezeknek az alapkészségeknek az elsajátítása elmarad, akkor szinte lehetetlen lesz integrálódniuk a gyerekeknek a társadalomba, továbbá később az önálló életet elkezdeniük.
Az iskolai fejlesztéseket mérhetetlenül fontosnak tartjuk. A Befogadóközpontban élő kiskorúak, amióta átlépték az ukrán határt, azóta nem voltak iskolai környezetben. Sőt, van olyan kis lakó is, aki eddig még egyáltalán nem járt oktatási intézménybe. A Kempingben kialakítottunk közösségi termet, ahol tanulhattak kisebb csoportokban, vagy foglalkozásokon vehettek részt, amelyet az önkéntes tanárok tartottak nekik. Azonban ezek mellett szerettünk volna még nagyobb hangsúlyt fektetni az edukációra.
A felzárkóztatási projekt elindításához partneri kapcsolatba léptünk a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel. A segélyszervezet a háború februári kezdete óta közel 120 ezer emberen segített Ukrajnában és Magyarországon egyaránt, különböző programjaival hozzájárulva az Ukrajnából menekülni kényszerülők anyagi létbiztonságához, mentális, lelki és fizikai egészségéhez. A két szervezet közös programjában nagy hangsúlyt fektetnek az életvitelszerű magyarországi tartózkodást megkönnyítő tudás elsajátítására, a fiatalok felzárkóztatására valamint iskolai előmenetelük megalapozására, ezáltal elősegítve a menekültek integrációját.

A közös együttműködés júliustól egészen augusztus végéig tart. A missziónk az, hogy ez idő alatt a gyerekeknek kellő tudást adjunk át, amely által be tudnak majd illeszkedni az iskolai környezetbe. A pedagógusok komoly tantervvel készültek annak érdekében, hogy szeptemberre az itt lakó kiskorúak készen álljanak a magyar oktatási rendszerben történő tanulás megkezdésére. Minden héten három nap intenzív oktatás vár rájuk. A minél hatékonyabb tanítás érdekében az oktatók előzetes felmérést végeztek a fiatalokon. Ennek tudatában osztották be a diákokat különböző osztályokba. Jelenleg nem a kor volt a meghatározó a besorolásnál, hanem a tudás, hiszen akadt olyan fiatal is, aki ugyan már elmúlt 8 éves, de a betűket alig ismerte.
Öt kisebb osztályt alkotva tartják a felzárkóztató órákat a tanárok. Minden alkalommal a csoportok váltják a termeket egymás között, így változatos környezetben tudnak tanulni a kis diákok. Az osztályokat pedig öt különböző színnel jelölik: citromsárga, narancssárga, zöld, piros és kék.
Kelemen Ervinné (a gyerekeknek Andi néni), aki óvodapedagógusként dolgozik, a citromsárga csoporttal foglalkozik.
"A gyerekek nagyon lelkesek! Közösen énekeltünk és fejlesztő játékokat is játszottunk. Ezek mellett ugyanakkor feladatlapokat is töltöttek ki a fiatalok. Én a csoportomat az iskolára készítem fel, így még nem tudnak írni-olvasni. A számokkal is ismerkedtek, valamint a különböző matematikai jelekkel, pl. összeadás, kivonás, relációs jel. Különösen jó érzés volt azt látni, hogy amikor ebédszünetre mentünk, alig akarták elhagyni a termet!"

Hogy még jobban átszellemüljenek a gyerekek, iskolai tanszereket, füzeteket, tolltartót és táskát is kaptak az iskolakezdéshez. Hétfőn 9:00-kor kezdetét vette az első tanítási nap. Itt még inkább játékos feladatok és beszélgetések voltak jellemzőek. A pedagógusok kötetlenül beszélgettek a kis lakókkal, hogy minél jobban megismerjék egymást. Majd kedden már egész napos komoly oktatás várta a tanulókat. Az írás-olvasás gyakorlása, valamint a kezdő csoportoknál a számok ismétlése volt a jellemző. Azonban a jó időt kihasználva kinti játékos feladatokkal is készültek a tanítók. Az ugróiskola tökéletes fejlesztő játék a számok ismétlésére.
Ahogy az egy iskolában lenni szokott, ellenőrző füzetben fogják vezetni az eredményeiket. Piros pontokat lehet gyűjteni, ami motiválja majd őket a tanulásra. A legaktívabb kis nebulót augusztus végén pedig egy kis meglepetéssel jutalmazzák majd a tanárok.
Ez a kezdeményezés megalapozza a fiatalok későbbi életvitelét. Ha hagyjuk őket elkallódni, nem orvosoljuk a problémát, akkor nagy az esély arra, hogy rászorulók fognak maradni egész életükben. Sok esetben a legnagyobb támogatás az, ha tudást adunk a nélkülözőknek.