Rajzold le az álmaid!

2022.10.13

Ezen a héten a kreativitásé volt a főszerep itt a Befogadóközpontban. Ineke Ruiter ismét ellátogatott a kemping lakóihoz és a művészetterápia segítségével támogatta őket a fejlődésükben.

A menekült gyerekek igazán kreatívak voltak mikor meghallották, hogy az álmaikat kell papírra vetni. A holland mintára épülő művészetterápia kimondottan hasznos volt a fiatalok számára. Az alkotás boldogság érzéssel tölt el, mindemellett a szorongás leküzdéséhez is nagyban hozzájárul. A gyerekek számára pedig lehetővé teszi, hogy önmagukat aktív cselekvőként ismerjék el, aminek köszönhetően nő az önbizalmuk és az én-erejük is. 

A rajzolós feladatokat kimondottan szeretik a menekült gyerekek
A rajzolós feladatokat kimondottan szeretik a menekült gyerekek

A foglalkozások során az egyik feladat az volt, hogy rajzolják le mi a vágyunk, mik szeretnének lenni, ha felnőnek. A készült művek között manikűrös, fodrász és focista is szerepelt. Volt egy fiatal lány, akinek a vágya egy saját autó volt és az, hogy énekes váljon belőle. A közel egy hetes program során nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is bekapcsolódhattak a terápiába. Ineke számukra egy kávézással egybekötött kézműves foglalkozással készült.

Énidő az anyukáknak

Az anyukák is nagyon élvezték ezt az kreatív elfoglaltságot, a kicsik nevelése és a mindennapi teendők mellett nem sok időt tudnak magukra szánni. A foglalkozás alatt is az egyik anyuka meg is említette, hogy neki még otthon főznie, takarítania kellene. Ez alatt a kis idő alatt önfeledten beszélgethettek a többi édesanyával és kikapcsolódhattak egy kicsit, valamint egymástól is tanultak sok újdonságot. A kézműves tevékenység alatt a kötést, illetve a varrást gyakorolták a felnőttek. Szinte mindenki a gyermekének csinált valami apróságot, azonban most az volt a cél, hogy önmagukra figyeljenek és maguknak okozzanak örömet az alkotással.