Nyári tábor az egészség jegyében

2022.07.11

Sok gyermek számára a nyári szünet egyenlő a táborozással. Az iskola végezte után egészen augusztus végéig több különböző tematikájú táborban is részt vehetnek, és hasznosan tölthetik az idejüket. Azonban vannak, akiknek sanyarú sors jutott, így eddig ezt az élményt nem tudták megtapasztani.

A befogadott fiatalok többsége hátrányos helyzetből érkezett, akik így a nyári szünetben csak tengődtek, amíg nem kezdődött meg újból az iskola. Pedig ezek a táborok rendkívül célravezetők a jellemformálásban és a közösségépítésben egyaránt. Most, fiatalkorban alakul ki igazán, milyen felnőttek lesznek ezekből felcseperedő gyerekekből, így roppant módon fontos, hogy ez időszakban milyen hatások érik őket. Ezért is kimondottan hálásak vagyunk a GoodSports Alapítványnak, hogy elhozták ide a Befogadóközpontba ezeknek a kis lurkóknak a nyári tábor hangulatát.

A majdnem egyhetes program minden napra tartogatott valamit, ami lekötötte a kicsik figyelmét. A tánc és közös éneklés hozta össze igazán a csapatot! A jól ismert dicsőítő dalokat hangosan énekelték a legkisebbek is, közben pedig egymás kezét fogva, kört alkotva táncoltak. Mindezek után pedig Bibliaórán ismerkedhettek meg bibliai alapelvekről és az alkalmazásukról a gyerekek.

A Dorkász Befogadóközpontban lakó gyerekek többsége eddig még nem volt nyári táborban
A Dorkász Befogadóközpontban lakó gyerekek többsége eddig még nem volt nyári táborban

Azonban a kézműves foglalkozások és a közös sportos tevékenységek sem maradhattak el egy ilyen táborból. A sport nagy szerepet kapott ebben a pár napban! A közös foci és a baseball napi szinten a  program része volt. Mindazonáltal ami a gyerekek számára a különösen nagy öröm volt, az a lovaglás. Egy egész napon át lehetőségük volt arra, hogy kipróbálják milyen lóháton ülni.

A nagy forróságra való tekintettel mindennapos elfoglaltság volt a vízibomba csata. Elviselhetőbb a kánikula, ha vizes játékkal telik el az idő. A gyerekek teljesen önfeledten, csurom vizesen kergetőztek a focipályán, és dobálták egymást a vízzel teli lufikkal.

Mindezek mellet a nap fénypontja az ugrálóvár volt! Hiszen nincs olyan gyerkőc, aki ne rajongana érte! Mihelyst meglátták a hatalmas légvárakat, egyből birtokba vették a fiatalok. A hőség sem volt akadály számukra, felszabadultan ugrándoztak benne.

A menekült gyerekek számára az ugrálóvár hatalmas élmény volt
A menekült gyerekek számára az ugrálóvár hatalmas élmény volt

Ugyanakkor a játékok és foglalkozások mellet a lakók egészségügyi állapotára is nagy hangsúlyt fektettek a Goodsports Alapítvány dolgozói. Egy Amerikából érkező önkéntes fogorvos és asszisztense töltött el néhány napot itt a Központban, azért, hogy felmérjék a menekültek fogainak állapotát. Tolmács segítségével tudtak kommunikálni az angolul beszélő egészségügyi szakemberekkel, így mindenben teljes körű tájékoztatást kaptak az érintett betegek.

Az itt élők fogai kritikus állapotban vannak. A legtöbb lakó fogsora azért romlott meg, mert nem fordított kellő figyelmet a szájhigiéniára. Ennek a felelőtlenségnek pedig komoly utóhatásai lettek.

Már a legkisebbeknél is észlelhető ez a probléma. A későbbi, súlyosabb következmények elkerülése érdekében még időben elkezdték a gyerekeknek a prevenciós tanácsadást. Megtanították őket a fogmosás helyes technikájára, és felhívták a figyelmüket a rendszeres szájápolásra. Természetesen a felnőtteket is ellátták hasznos tanácsokkal, hogy a még ép fogaik egészségére hogyan tudnak kellőképpen vigyázni. Ezek mellett pedig fluoridos kezelést is alkalmaztak a problémás fogakon.

Ezelőtt a Kemping nyáron a gyermektáborok fellegvára volt. Néhány éve, amikor itt táboroztak az ország különböző pontjairól a fiatalok, nem gondoltuk volna, hogy 2022-ben a háború elől menekülő kárpátaljai testvéreinknek fog otthont biztosítani a Dorkász Kemping.